top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Tamarillo – paradicsom a fáról

A tamarillo a burgonyafélék családjába tartozik, így pedig természetesen a paradicsom és a padlizsán is rokona. Eredetileg Dél-Amerikában őshonos, már az ősi perui civilizáció is ismerte, és innen terjedt el Ázsiában is, ahol ma leginkább Indiában termesztik és kedvelik. A paradicsomfaként ismert gyümölcs nem ritkán 5 méter magasra is megnő, ezzel valóban azt az érzetet keltve, hogy fáról szedjük a „paradicsomot”.


A tamarillo ugyanis a paradicsomfa tojásalakú, 4-10 centiméter nagyságú gyümölcse, amelynek színe a sárgától a vörösön át egészen a liláig terjed. A vörös gyümölcsök íze kissé fanyar, míg a sárgáké egészen édes. Sok kis apró fekete mag található benne, húsa pedig inkább hasonlít a cseresznyéhez, mint a paradicsomhoz. Fogyasztás előtt a héját érdemes lehúzni, vagy egyszerűen kettévágva a gyümölcshúst kikanalazni belőle, ugyanis a héja kifejezetten keserű.


A tamarillot elsősorban nyersen, esetleg gyümölcssaláta formájában eszik, de jól passzol a húsokhoz és a sajtokhoz is. A gyümölcshúst pürésítve és vízzel hígítva kitűnő szomjoltó, és akár lekvárt is készítenek belőle. A gyümölcs pedig nem csupán finom, de egészséges is. C-vitamin tartalma nagyon magas, és kiváló zsírégető is.



132 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page