top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Surimi

Surimi a rák, ami valójában nem is az. A surimit ízesítése miatt sokan tényleg ráknak gondolják, de az igazság az, hogy egy falatnyi rákot sem tartalmaz. De akkor mégis mi ez? A surimi nem más, mint egy ősi japán módszerrel előállított, rúddá formázott halpép.


A surimi kizárólag vadon élő, fehér húsú tengeri halból készül, melyet a kifogás után egy speciális eljárással pépesítenek. Először eltávolítják a hal fejét, bőrét, pikkelyét, a belsőségeket, valamint a szálkákat, ezután a húst nagyon apróra darálják, pépesítik. A pépet alaposan átmossák, majd pedig kivonják belőle a vizet, aminek eredményeként egy színtelen, semleges ízű halpépet kapunk. Ezt tojásfehérjével, keményítővel, sóval, repce – vagy napraforgóolajjal, valamint vízzel összekeverik, és rudakat formáznak belőle, végül pedig paprikakivonattal színezik, hogy kívülről pirosas színt kapjanak a rudacskák.


A surimi kifejezetten magas fehérje tartalmú, hiszen 30-50 százaléka kizárólag hal – éppen ezért 1 kg surimi elkészítéséhez 4-5 kg halat használnak fel -, ugyanakkor alacsony kalóriatartalmú. Ezért könnyedén beilleszthető az egészséges étrendbe. Fogyasztható akár magában snackként, de salátákban is kedvelt, és gyakran használják sushi alapanyagként is.


A surimit étlapunkon is megtaláljátok. Kóstold meg, ha még nem tetted volna!



1 694 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page