top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Sriracha szósz

A Sriracha szósz maga a megvalósult amerikai álom. Hogyan kapcsolódik mégis Ázsiához? Természetesen úgy, hogy az egész mögött egy vietnámi David Tran áll, aki még a vietnámi háború után hajóval menekült az Egyesült Államokba.


David Tran még 1975-ben Vietnámban kezdte el készíteni az azóta világhírűvé vált csípős szószt. A titkos recept alapján készülő szósz jalapeño paprikából, cukorból, ecetből és fokhagymából áll, íze pedig olyan különleges, hogy semmivel sem téveszthető össze. A különlegessége mégsem ez, hanem az, hogy amióta Tran Amerikába tette át székhelyét, kizárólag egyetlen termelőtől szerzi be a friss paprikát.


Tran ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a Sriracha szósz friss paprikából készüljön, így a gyára szomszédságában található egyetlen partnerétől, Craig Underwoodtól szerzi be a feldolgozásra kerülő évi 58 ezer tonna paprikát.


A Sriracha szósz pedig önmagát adja el, ezt pedig szó szerint kell érteni, ugyanis a Huy Fong Foods Inc. – ez Tran cégének a neve, amit arról a hajóról nevezett el, amelyikkel megérkezett Amerikába – nem költ reklámra. Ennek ellenére az egész világon ismert: dalok születtek róla, dokumentumfilmet készítettek a csípős szószról, sőt, esteket is rendezne a tiszteletére a rajongók. Nem csoda tehát az sem, hogy Tran úgy lett milliomos, hogy 1980 óta nem emelte a Sriracha szósz nagykereskedelmi árát.



15 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page