Krisztina Váradi
Mi az a noren és mire használják?
Ha jártál már Japánban, bizonyára feltűnt, hogy az üzletek, éttermek ajtaján függönyszerű szövet lóg. Ez az úgynevezett noren, amely eredetileg az otthonok ajtaját védte: megakadályozta, hogy bemenjen a por, védte a széltől és esőtől, nyáron pedig a hőség ellen tett jó szolgálatot. Azonban nemcsak kívül, de a lakáson belül is szívesen használták, hiszen remek térelválasztó.
A noren azonban annyira elterjedt, hogy egy idő után elkezdték az üzletek is kitenni az ajtajaik elé, melynek kettős célja volt. Egyrészt ugyanúgy védelmet jelent a szél, az eső, valamint a por ellen, másrészt remek marketingfogás. A norenen ugyanis feltüntetik az üzlet nevét, logóját, így az már messziről kitűnik.
A noren emellett azt is mutatja, hogy az adott bolt nyitva van, vagy sem. Ha kint vagy ugyanis az ajtó előtt, akkor az üzlet nyitva és várja a vásárlókat. Azonban, ha nincs kint, biztos lehetsz benne, hogy a bolt zárva van. A tulajdonosok pedig úgy vélik, hogy az igazán jó noren a piszkos noren, ugyanis az azt jelenti, hogy sokan térnek be hozzájuk.
