Krisztina Váradi
Mindent a Chim chumról!
Ez a játékos szókapcsolat egy délkelet-ázsiai utcai ételt takar! A név a mártogatás és ejtés szavakból ered, ez a fogyasztási módra utal: “gyorsan, röviden belemártva valamilyen folyadékba.” Nézzük, hogy mit érdemes tudni a Chim chumról!
Miből készül? Hagyományosan csirkéből vagy sertéshúsból és friss fűszernövényekből, például galangalból , édes bazsalikomból , citromfűből és kaffir lime levélből készül, kis agyagcserépben, szénkályhán főzve és gyakran nam chimmel tálalják.
Hogyan készül?
Ez az igazán izgalmas, hiszen ez egy hosszú ideig készülő étel, aminek a fő összetevőjét már egy nappal korábban el kell kezdeni feldolgozni.
Ez az összetevő nem más mint a sertéshús, amit osztrigamártással, világos szójaszósszal és cukorral kell pácolni, majd egy egész éjszakán át a hűtőben pihentetni. Eztán forralják fel a csirkéből készült húslevest, adják hozzá a galangalt, a citromfüvet és a kaffir lime leveleket. Amikor már az alaplé illatos, akkor adják hozzá a thai édes bazsalikomot, majd következnek a friss zöldségek. A még forrásban lévő húslevest az asztalra teszik, a korábban bepácolt sertéshúst pedig belemártják a forrásban lévő levesbe, ezzel hőkezelve a húst. Ha elkészült a disznóhús, akkor mártják a szószba. Üvegtésztát is készítenek hozzá pár perc alatt, amit szintén mártással kínálnak.
Miket készíthetünk még mellé? Ha nem ragaszkodunk a tradicionális recepthez, akkor kedvenc húsunkkal is fogyaszthatjuk az ételt, de könnyen párosítható a Chim chum mellé a tojás és egyéb friss zöldségek is.
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Chim_chum
