Krisztina Váradi
Kuy teav
A kuy teav egy rendkívül népszerű leves Kambodzsában, tele tésztával, marhahússal és aromás gyógynövényekkel. Számunkra talán kicsit meglepő módon leginkább reggelire szoktak fogyasztani, de gyakorlatilag egész nap fogyasztják. Éppen ezért szinte bárhol kapható: éttermekben, útszéli árusoknál, piacon, boltokban, és természetesen otthon is szívesen készítik.
A kuy teav alapja a sertéshúsleves, amelyet csontból és húsból készítenek, majd különféle feltétekkel dúsítanak. Fontos, hogy az alaplevet lehetőleg több órán keresztül főzzük, mert ekkor a csontból kifőnek azok az anyagok, amelynek köszönhetően a leves testes és ízletes lesz. A sertésleves mellett az erjesztett összetevők kulcsfontosságú elemei a kuy teav levesnek, hiszen a halmártás, a szójaszósz és a rizsbor adják meg az étel végső ízét.
A fentiek mellett a kuy teav az egyik legfontosabb alapanyaga, a rizstészta, amelyet egészen különleges módon főznek meg. A tésztát ugyanis szinte csak egy pillanatra megmerítik forrásban lévő vízben, majd leszűrik. Ezután a leszűrt tésztát egy tálba teszik, és karamellizált fokhagymás olajjal meglocsolják, és jól átforgatják.
Ezután kerülnek a levesbe azok az elemek, amelyektől igazán tartalmas és laktató lesz: babcsíra, tojás, hús, korianderlevél, mogyoróhagyma. Ezek miatt lesz a leves ízletes és zamatos, amely miatt egyetlen kambodzsai sem tud ellenállni neki.
