top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Kutub Minár

A Kutub Minár Delhi déli részében található és a Kutub épületegyüttes része. A világ legmagasabb téglából épült minaretje, és az indiai iszlám egyik legkiemelkedőbb alkotása. A Kutub épületegyüttest a minarettel együtt a 12. században kezdte építtetni Delhi első muszlim uralkodója, befejezése azonban már utódaira maradt.


Az épületegyüttes helyén korábban 27 ókori hindu– és dzsaina szentély állt, amelyeket az építkezés kezdetekor leromboltak. Ennek ellenére a szentélyek még napjainkban is ott vannak, hiszen a lerombolt templomok tégláiból építették fel a minaretet és az épületkomplexumot is. Erről egy felirat emlékezik meg a helyszínen.


A minaret 72 és fél méter magas, és vörös homokkőből készült. Az egész épületet kacskaringós faragványok, valamint a Korán versei díszítik. A minaret tetejére 379 lépcsőfok vezet fel. A torony – a körülvevő épületekkel együtt – az UNESCO Világörökség része, azonban jelenleg nem látogatható. Amíg viszont látogathatták, a turisták mellett az öngyilkosok kedvelt célpontja volt, ugyanis előszeretettel választották utolsó útjukként a különleges minaretet.


Az Kutub épületegyüttes egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb építménye az a vasoszlop, amit II. Csandragupta emeltetett a 4. században. A vasoszlop különlegessége, hogy bár 98 százalékban tömör vas, mégsem rozsdásodik. A hiedelem szerint, aki a 7 méteres oszlopnak háttal állva át tudja ölelni azt, boldog lehet, hiszen egy kívánsága teljesül. Ma azonban sajnos ezzel már nem tudunk próbálkozni, hiszen a vasoszlopot kerítés védi.



55 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page