Krisztina Váradi
Indiai édességek
Ha édesszájú vagy, akkor Indiában jól fogod magad érezni, ugyanis az indiaiak is híresen azok, ezért rengeteg féle desszert közül válogathatsz, ha az országban jársz. Érdemes ezeket kipróbálni helyben, mert a legtöbb teljesen ismeretlen Európában, emiatt ott tudod igazán autentikus formájában megkóstolni.
A tömény cukorszirup mellett az édességek készítésénél számos olyan fűszert és esszenciát használnak, amit nekünk eszünkbe sem jutna, ezért igazán különleges ízvilággal találkozhatunk. Kedvelt fűszerük a kardamom és a sáfrány, továbbá előszeretettel ízesítenek kevarával, pisztáciával, mandulával, vaníliával, ananásszal, rózsával, szerecsendióval, szegfűszeggel, dióval vagy fekete borssal is.
Azonban vallási és higiéniai okokból tojást nem használnak és élesztőt is csak nagyon ritkán. A tojás mellőzésének köszönhetően az indiai édességeket az arra

allergiások is nyugodtan fogyaszthatják, valamint az így készült ételek könnyebben emészthetők és kevésbé romlandók.
Indiában nem csupán a habos, krémes süteményeket tekintik édességnek, hanem minden aszalt gyümölcs, édes mag, de még a gríz vagy a kukoricadara is annak számít. Ennek megfelelően az egyik kedvencük a luglu, amely annak ellenére, hogy még cukrot sem tartalmaz, kifejezetten édes a sok aszalt gyümölcs (datolya, mazsola, füge) miatt.
Míg tojást egyáltalán nem, tejet annál szívesebben használnak a desszertek készítésénél. Az India-szerte kedvelt khoya fő alapanyaga is a teljes zsírtartalmú tej, amelyet két órán keresztül főznek addig, amíg a tej meg nem szilárdul teljesen. Ebből készül majd aztán az ünnepi kedvenc, a gulab jamun, ami tulajdonképpen nem más, mint cukorszirupba forgatott fánkocska. Az újév kezdetén, valamint esküvőkön szokták felszolgálni.