top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Hogyan eszik Kínában a fokhagymát?

A fokhagyma az egész világon ismert, hazánkban is az egyik legkedveltebb fűszernövény, valamint mi is előszeretettel alkalmazzuk a népi orvoslásra alapozva megfázás esetén. Kínában – ha lehet ezt fokozni – azonban még nagyobb becsben van ez az ízletes és egészséges növény, hiszen számtalan formában fogyasztják nap mint nap.


Kínában már 2000 évvel ezelőtt is ismerték, és használták a fokhagymát. Ma is szívesen eszik nyersen annak ellenére, hogy erős, mert kifejezetten jótékony hatással van az emberi szervezetre fertőtlenítő hatásának köszönhetően. Legtöbbször a főtt tészta mellé eszik, mert úgy tartják, hogy feldobja még ezt az egyszerű ételt is. A fokhagyma felhasználásának másik módja, amikor nagyon apróra vágják a fokhagymát és bő olajban megsütik, majd pirospaprikával, sóval és különböző fűszerekkel keverik össze. Az így kapott ételízesítőt rengeteg ételben használják.


A fokhagyma azonban az egyes ünnepekhez kapcsolódóan is megjelenik a hagyományban, így például a tavaszünnep előtt kell elkészíteni a labafokhagymát. A tavaszünnep előtti hónap nyolcadik napján kell összeállítani. Az elkészítése nem nehéz: egy jól zárható üvegbe fokhagymát tesznek, amit felöntenek rizsecettel, és szorosan lezárják. 22 napra hűvös, százaz helyre teszik. Ez idő alatt a labafokhagyma elkészül, azaz különleges zöldes színűre vált, az íze pedig savanyú és édes, enyhén csípős lesz. Elsősorban a húsos ételek mellé eszik, mert segíti az emésztést.


Kínában azonban nem csupán a növény gyökerét fogyasztják, hanem a levelét is, mert gazdagabb vitaminokban, mint maga a fokhagyma, friss és ízletes. A fokhagymalevelet leginkább húsok és szójából készített ételek mellé tálalják.



1 209 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page