top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Ghibli óra

A Ghibli órát az anime rajongóknak minden bizonnyal nem kell bemutatnunk. Az óra Tokió egyik legkedveltebb látványossága, mely a Nippon TV központja előtt található. Az órát : Miyazaki Hayao – az animét kedvelőknek szintén ismerős, hiszen ő rendezte a Chihiro Szellemországban című animációs filmet, mely Oscar-díjat is kapott – tervezte, a kivitelező pedig Shachimaru Kunio építész volt. A monumentális alkotás 28 tonna réz és acél felhasználásával készült 6 éven át.


Az óra rendkívüli alapossággal kidolgozott, és a Ghibli művek imádóinak valóságos szentély, hiszen egyértelműen A vándorló palota – Hayao másik méltán világhírű, ugyancsak Oscar-díjra jelölt műve – ihlette. Erre utal számos részlete, így például az óra szélén található kovácsok tüze, vagy már maga az óra karmos lábai is.


Az óra a nap 24 órájában teljesen ingyenesen megtekinthető, de a látogatást érdemes délre, délután háromra, esetleg este hatra vagy nyolcra időzítenünk, ugyanis ezekben az időpontokban az óra egy közel három és fél perces műsort mutat be, amely még látványosabbá teszi az egészet. Ha lehet fokozni, este még különlegesebb, ugyanis a sötétben kivilágítják, amelynek köszönhetően a réz szinte vörösen ízzik.



11 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page