top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

A borravaló sértésnek számít Japánban

Sokszor nehéz kiigazodnunk azon, hogy mely országokban várják el a borravalót és hol számít egyenesen sértésnek ez a gesztus. Ha külföldre készülünk érdemes erről tájékozódni, hiszen míg Japánban és Kínában rosszul esik az éttermi személyzetnek a plusz pénzadás, addig Ausztráliában és Hong Kongban a szokásos tíz százalékkal nem nyúlhatunk mellé.

Japánt a legmodernebb országok között tartjuk számon, közben pedig az egyik leghagyománytisztelőbb nemzetről beszélünk, így alaposan járjuk körbe, hogy milyen a viselkedéskultúra jellemző ott, mielőtt élveznénk vendégszeretetüket.

Néhány érdekesség

Azt már tudjuk, hogy borravalót nem illik adni, sőt, egyenes sértést jelent a pincéreknek, ha megpróbáljuk azt. De mit ne tegyünk még Japánban?

  • Ne mutogassunk ujjal, mert az fenyegetést jelent.

  • Ne humorizáljunk, mert a nyugati vicceket nem találják viccesnek.

  • Ne adjuk a pénzt senkinek a kezébe, ha fizetünk, hagyjuk az asztalon vagy az erre kihelyezett pénztartóban.

  • Kerüljük a női-férfi testi érintkezést nyilvános helyen.

  • És az orrunkat se fújjuk ki sok ember között, menjünk arrébb egy félreeső helyre, a használt zsebkendőt pedig ne tegyük zsebre, ne használjuk újra, dobjuk ki a legközelebbi szemetesbe.

  • Emellett ne együnk az utcán, mert az tisztelenség az étellel szemben.

Mi történik, ha mégis borravalót adunk? A pénz a Japán kultúrában tisztátalan dolog, emiatt nem illik mások előtt mutogatni. Az asztalon hagyott pénzt “ott felejtett” pénzként kezelik, ezért ne lepődjünk meg, ha egy pincér utánunk szalad és szól, hogy az asztalon hagytunk valamit. Nem tekintik jutalomnak, jogos tulajdonuknak ezt, sőt egyenesen udavariatlan gesztuskétn értelmezik a borravalót.

Ha valaki mindenképp plusz pénzt adna a kiszolgálásért, akkor nemcsak a visszautasítással, de néhány mérges tekintettel is szembe találhatja magát. Tartsuk észben, hogy ez minden szolgáltatóhelyen jellemző, így bárokban, éttermekben, hotelekben, de még a taxiban sem ildomos borravalót adni, ez a gesztus nem része a Japán kultúrának, mindenki zavarba jön tőle, akkor leszünk udvarias vendégek, ha erre odafigyelünk.



48 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page