top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

Bangkok titkai

Bangkok Thaiföld fővárosa, eredeti nyelven Krung Thepnek nevezik, ez pedig magyar fordításban “angyalok városát” jelent. Hazai léptékben meglepő a létszáma, hiszen nyolcmillió felett van – Thaiföld legnagyobb városáról van szó.

Bangkok története Egy forgalmas kikötő és kereskedelmi központból alakult ki a főváros, a város központja a Csaophraja folyó jobb partján fekszik, a Sziámi-öböl mellett, szokás a Kelet Velencéjének is nevezni. Bangkok nem számít idős városnak, hiszen nagyjából 200 éves, elődjét, Ayutthayat 1767-ben pusztították el.

10 érdekesség Bangkokról 1. Bangkokban virágzik a szexturizmus, Thaiföldön közel 120 ezren dolgoznak prostituáltként – sőt, egyes elképzelések szerint ez még sokkal magasabb szám is lehet.

2. Kimagaslóan magas a közlekedési balesetek száma, az ottani közlekedést a világ legveszélyesebbjeként emlegetik, rengetegen halnak meg minden évben az utakon. 3. Bangkokban található a legnagyobb fedett téri Buddha-szobor, ami közel 50 méter hosszú, és 15 méter magas fekvő Buddha. 4. Fiú vagy lány? Találkozhatunk úgynevezett ladyboyokkal, akikre szokás mondani, hogy Bangkok legszebb lányai, de sokszor a kirívó nőiesség mögött férfiak találhatók.

5. Az összes thaiföldi pénzérmén bangkoki templomok találhatók.

6. Bangkokban található a világ legnagyobb kínai negyede, amiben több mint egymiliióan élnek – azt a városrsézt Yaowaratnak nevezik. Nappal főleg a piacok miatt kedvelt célpont, míg éjszaka a pezsgő élet miatt.

7. A legforróbb klímájú város és hihetetlen magas páratartalommal is rendelkezik, nagyjából 28-35 fok közötti levegő hőmérsékletre számíthatunk, ha ott járunk.

8. Nem olyan egyszerű taxit találni, mert azok különböző színekben pompáznak, találkozhatunk akár pink vagy narancssárga verzióval is.

9. Bangkokban rengeteg piacot találunk, rendkívül olcsón kínálják például a ruhákat, bár azok minősége bőven hagy kivetnivalót maguk után. Az árak csak irányadók, meglepődnek, ha nem alkudozik az ember. 10. A fővárost könnyedén megnézhetjük felülről is, hiszen rengeteg sky bár található benne, egybe mindenképp érdemes felmenni, hiszen az éjszakai Bangkok gyönyörű látványt nyújt majd fényeivel, nyüzsgésével. Még hosszasan folytatható lenne a sor, hogy miért is különleges a thai főváros, ami biztos, hogy egyszer az életben meg kell látogatni oda, hatalmas élményben van része minden turistának, aki kint tölthet néhány napot. Nem véletlen, hogy amikor délkelet-ázsiai utazást tervezünk, akkor Thaiföldet, azon belül is Bangkokot ajánlják sokan úticélnak, kalandra fel, itt az ideje még jobban megismerni a főváros titkait!



10 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page