Krisztina Váradi
A Magha Bucha
A február különleges a thai emberek életében, hiszen két ünnep is kötődik hozzá. Az egyik a hónap elején tartott Virág-fesztivál, amin csodálatos virágba öltöztetett kocsik képeznek ünnepi menetet Chiang Mai városában, majd a nap végén a díszes ruhákban lévő lányok közül szépségkirálynőt is választanak. A másik pedig a Magha Bucha, amit ugyanebben a hónapban teliholdkor ünnepelnek. A Magha Bucha nemzeti ünnep, a thai buddhisták sajátja, ilyenkor két eseményről is megemlékeznek. Elsőként arról, amikor Buddha öt tanítványához intézte legelső tanító beszédét, másodsorban pedig ünneplik a buddhisták példamutató közösségének létrejöttét, hiszen Buddha később már 1250 szerzetesnek tartott tanító beszédet. A Magna Bucha a tiszteletadás az útnak értelemben fordítható, ami szépen jelképezi üzenetét. Ezen napon Thaiföldön kolostorokba mennek áldásért az emberek, illetve madarat vagy halat engednek szabadon, amivel tiszteletüket fejezik ki. Este pedig sor kerül egy gyertyafényes körmenetre, amivel Buddha tanaira emlékeznek.
