Krisztina Váradi
A legkedveltebb italok Thaiföldön
Meglepődhetünk, amikor Thaiföldön járva egy műanyag zacskóban kapjuk meg az italunkat, amikor egy utcai ételárustól vásárolunk, azonban ott ez a csomagolási mód teljesen elterjedt.
Ha mégsem szeretnénk abból elfogyasztani üdítőnket, akkor bátran kérjünk poharat vagy akár üveges kiszerelést, ha van, utóbbinál viszont az üveget vissza is kell szolgáltatni, mert a legtöbb esetben betétdíjas. Nézzük meg közelebbről, hogy mely italok a legnépszerűbbek a thaioknál!
A Chan Yen Ez lényegében a thaiföldi jeges tea, amibe fekete tea kerül a jég mellett, a csavar pedig a sűrített tej, ez már alapvetően ad egy kis édeskés ízt neki, de adnak még hozzá pálmacukrot is, ezzel garantáltan kedvence lesz az édesszájúaknak. Az extra cukrot csak akkor hagyják el, ha külön jelezzük ezt.
Kérhetünk Cha Manaot is, ebbe nem kerül tejtermék, hanem helyette frissen facsart lime lével szolgálják fel jeges teánkat. A Nam Manao Igazán egyszerű frissítő ital, ami jellemző a trópusi országokra, hiszen a fülledt melegben kiváló szomjoltó. Limelé, víz és cukor keveréke, amolyan thai limonádéféle, alapvetően ezt is édesre hangolják, de az éttermekben már sokszor csak mellé teszik a cukorszirupot – kedveskedve a nyugati turistáknak –, így ízlésünk szerint édesíthetjük az italunkat. Kérhetünk Manao Sodat is, ez a Nam Manao buborékos változata. Édes és színes szódák Rendkívül sok ízesítésben kérhetők – például cseresznyés, mangós, kókuszos vagy maracujás – ezek szóda és jég alapú frissítőitalok, amikbe a választott ízesítés szirup formájában kerül bele.
A kókuszlé
Autentikus ital, aminek a felszolgálása is látványos, hiszen a jégdarabok között tárolt kókusz tetejét mindössze egy késsel felnyitják, és egy szívószállal már fogyaszthatóvá is válik az ital. Íze édeskés, színe pedig teljesen átlátszó, ezért nevezik kókuszvíznek is. A hűsítő ital elfogyasztása után lehetőség nyílik a kókuszhús megkóstolására is a “poharunkból”!
Az alkoholos italok
A végén pedig következzenek az alkoholos frissítők, Thaiföldön közkedvelt a sör – nem nagy múltú, főként nyugati hatás miatt terjedt el – helyi márkák: a Singha, a Leo, és a Chang. Ha a kikért sörünket egy pohár jéggel kapjuk meg, akkor sem kell megilletődni, sokszor nincs lehetőség a nagy palackokat megfelelően hűteni, így ezzel a megoldással tehetjük valóban jéghideggé a sört.
A Mekong, azaz az ottani rizspálinka is megér egy kóstolót, nem kell hasonlóan erős italra számítanunk, mint a magyar pálinka esetében, mert 28%-os az alkoholtartalma. Egészségünkre!
