top of page
Keresés
  • Szerző képeKrisztina Váradi

A karaoke története

A karaoke lényege, hogy kedvenc zeneszámaink instrumentális alapjára mi magunk énekelhetünk, miközben a szöveget egy kivetítőn olvashatjuk. A könnyebb követhetőség érdekében a szövegben mindig valamilyen eltérő színnel jelölik, hogy épp hol kellene tartani.


A karaoke Japánból indult világhódító körútjára még az 1970-es évek elején. A rendszert Daisuke Inoue találta ki még 1971-ben Kobéban. Inoue ebben az időben olyan bárokban énekelt, amelyek kifejezetten a zenére specializálódtak. Itt gyakran panaszkodtak a vendégek neki, hogy ők is szívesen énekelnének, csak nem tudják pontosan a szövegeket. Ezen fellelkesülve Inoue kitalálta a karaoke rendszert és megalkotta az első gépet is egy magnetofonból.


Maga a karaoke szó eredetéről egy másik történet szól. A kifejezés ugyanis szó szerint „üres zenekar”-t jelent, és szintén egy kobei bárban született. Történt ugyanis, hogy egyik este hiába várták, a beharangozott együttes mégsem érkezett meg. A vendégek – hogy szórakoztassák magukat – énekelni kezdtek. Ezt nevezték kora okeszutora-nak, vagyis üres együttesnek. Ebből alakult ki a karaoke mozaikszó.


A karaoke a technikai fejlődésnek köszönhetően komoly átalakuláson ment keresztül az eszközöket tekintve, a rendszer alapja azonban ma is ugyanaz: zenei alapra énekelnek lelkes amatőrök. Népszerűsége ma is töretlen, házibulik, céges bulik és szórakozóhelyek kedvelt programja.



37 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page